3.fejezet

Hosszadalmas kihagyás után újra egy kis friss. Jó olvasást!^^

III.FEJEZET

Meglepettséget tükrözve tekintett az említett személyre. A vámpírlány bőre ragyogott, talán még jobban, mint Atlasé. Kőkemény márványszoborként csillogott a holdfényben, a lány arcát szőkésbarna fürtjei rakoncátlanul ölelték körbe. Ruhája nem volt elegánsnak mondható, ám a dicsfény tömény dominanciájában csillogott. Aurélia most először kívánta, bár pontosan ilyen külseje lenne, de a féltve őrzött szánalmas életét nem cserélte volna le egy tökéletes bőrért, vagy egy vérvörös ajakért.
- Lia, ő itt Abigail, Abigail ő itt Aurélia. - mondta Atlas és bájosan mosolygott, örömittas kifejezéssel arcán, mint aki a kezében lebegtette a lottó ötöst.
- Maradjunk csak az Abi megszólításnál. - kuncogott fel csilingelő hangon, amitől Auréliának borsódzott a háta. Atlas felé fordult és baljósan méregetni kezdte, valamiért gondolta, hogy ezek itt ketten nem egy röpke teázásra ugrottak be, feltéve, hogy nem is isznak teát.
- Nos, mit is szeretnétek? - tért a lényegre.
- Hát, az az igazság... - kezdett bele Abi, de amint meglátta Atlas ajakcsücsörítő, szemöldökemelő kompozícióját, ami mellesleg elég idiótán nézett ki, elhallgatott.
- Szállást keresünk. - fejezte be Atlas.
- Aha. - felelte a szőke. - A közelbe van egy remek hotel.
- Nem Lia, mi úgy gondoltuk, hogy esetleg kapnánk tőled egy szobát.
- Ja, vagy úgy! - kapott a homlokához a szőke.
- Természetesen csak pár napról lenne szó, mert a helyi vámpírgóré csak négy nap helyben tartózkodást engedélyezett. - fintorgott. Nem zavarnánk sok vizet.
- Ja, a helyi Drakula. - vigyorgott Aurélia. - Talán lehet róla szó, ha nem néztek egy két lábon járó vérbanknak és egészben marad a berendezésem. A kaputelefon így is egy vagyonomba fog kerülni.
- Imádlak - mondta Atlas, majd robosztus alkatával közrefogva ölelte a szőkét, amitől a lányban megállt az ütő és még levegőt venni is elfelejtett. Abigail a háttérben mozgolódni kezdett, halk morgást adott ki, amihez foghatót Lia még nem hallott.
- Nyugodj meg kedvesem. - mondta Atlas és Abigail felé araszolt, majd fürtjeit kezdte csavargatni. Aurélia már egy percet sem kételkedett abban, hogy mesteri kapcsolatnál több van a két vámpír között. Abigail megjelölve Atlast lágyan simított végig a fiú arcán, fülcimpájához hajolt és megnyalta. Noha Aurélia feleslegesnek tartotta ezt a fajta közjátékot, sikerült egy fintort erőltetnie magára, teljesen elborzasztotta Abigail, de, hogy őszinte legyen nem is érdekelte Atlas, talán még barátként sem.
- Ezt most miért mondtad? - kérdezte a fiú.
- Én nem mondtam semmit se! - tiltakozott szőke.
- De gondoltad!
- Már mondtam, hogy szállj ki a fejemből, vagy elszáll a vendégszeretetem.
- Mikor lettél ilyen?
- Miért milyen lettem, Atlas?
- Hideg.
- Én?! Te vagy hideg, nem az az ember vagy, akit kiskorom óta ismerek! - visított rá Aurélia - az istenért, hát miért sípol a hangja? Nem is értette, miért gyűlnek könnyek a szemébe, ő hagyta ott Atlast, és ő intett búcsút a tolvajlásoknak. Elveszítette a legjobb barátját, mert az egy szörnyeteggé vált és van egy kitűnő ölebe, Abigail személyében. Atlas mereven bámult maga elé.
- Sajnálom, hogy így gondolod, egyszer majd biztosan megértesz. Remélem. - tette hozzá vonakodva.
A lány némán intett a két vámpírnak, hogy kövessék, egyenesen a vendégszobába vezette őket.
- És a koporsók?
Atlas és Abigail egyszerre felnevetett, a lány nem értette mi volt olyan vicces, s ha lehet még jobban megalázva érezte magát.
- Csak a gyengék félnek a fénytől, Aurélia. Meg kell tanulni mértéket tartani az éj és a nappal között, uralkodni kell a bennünk lakó vadon.
- Hmm... ezt még vámpír nem mondta nekem. Pedig azt hiszem elég interjúalanyom volt már.
- Azon kevesek egyikei vagyunk, akik képesek erre. - mondta Abigail mosolyogva.
- Tehát, azt mondjátok, hogy ha napra mentek ti nem égtek meg?
- Azok a vámpírok, akik születésük óta napra merészkedtek és kontrollálták magukat nem olyan érzékenyek, mint egy normál vámpír. Mióta átváltoztam folyamatosan feljártam, nem bujkáltam sötétbe, mint a többi vámpír, mivel Atlas mestere pedig én vagyok, ezért ugyanerre tanítottam.
- De mi az, ami ebben olyan nehéz?
- Amikor a napszakok váltakoznak, újjászületünk; ez pedig fájdalmas. Választanunk kell a fény és a sötétség között, de egyikbe sem tartozunk egészen; minden teória szerint gonoszak vagyunk, a szörnyek pedig a sötétség kárhozatalára vannak ítélve, de a fény nem utasít el. Megtisztulni nem fogunk, csupán fájdalommal fizetünk.
- Amikor újjászületünk, rövid időre távozik a lelkünk és minden porcikánk darabokra hullik, talán olyan, mint az embereknél a kóma, csak rövid életű, hamar regenerálódunk. - szólt közbe Atlas.
- Mi szükség a fizetségre? - kérdezte Aurélia.
- A halhatatlanság nem ajándék, hanem a fényben élők büntetése. - mondta Abigail.
- Ti mégis képesek vagytok elviselni a szenvedést a fényért? - kérdezte a szőke.
- Aurélia, te képes lennél örökké a sötétség rabja lenni? Mi mindnyájan emberek voltunk és minden vámpírban él a féltékenység, nem elég csupán az erő és a szépség, ti nektek sokkal több minden kijár.
- Nem tudom. - felelte vonakodva. -Talán igazad van.
Csend telepedett a kis helyiségre, mind hárman saját gondolataikba temetkeztek, de Auréliát mégis jobban foglalkoztatta, hogy most az egyszer talán mégiscsak túl előítéletes volt. Talán Abigail és Atlas szemében ő nem egy két lábon járó vérbank.

2.fejezet

Hát íme,elkészültem a második felvonással,most hosszabbra sikeredett.Komikat kérek,pls!^^

II.FEJEZET

Már javában fent volt a hold tündöklő fénye London macskaköves utcájára vetődött,kísérve a lány lépteit.Aurélia magában az égiekhez fohászkodott,hogy élve kijusson a környékről tűhegyű cipőjében,méghozzá nyaktörés nélkül.A közelben lakott, minden este haza sétált.Nem volt autója, hát még jogsija.Bár az igazat megvallva nem is hiányolta.Míg Janet a luxus kocsijával közlekedett,ő inkább a tulajdon lábait használta.Talán túlságosan is maradi volt, így próbálta apró titkát megőrizni.Éppen elég balesetet látott a tévében,melyekben nem egy autó felcsavarodott a szemközti fára.Nem szeretett a halál kezére játszani,még csak esélyt sem adott,hogy megközelíthesse őt.Mert ha valami,amitől igazán félt az a kaszás volt.S mindezek ellenére nap mint nap furcsa,természetfeletti élőlények társaságában teázgatott.Sosem gondolta volna,hogy nem egész két év alatt ilyen közismert lesz.Ha pedig tegnap valaki megemlítette volna,hogy ma előléptetik,bizonyára cinikusan nevetett volna az illető kijelentésén.Míg délután kitörő lelkesedéssel örülgetett,már nem érzett mást mint ürességet.Kiskora óta erről a szakmáról álmodott,amióta csak az eszét tudta.A munkája kitöltötte az utóbbi két évét. Az idő pedig elszaladt.Visszagondolva teljesen monoton napokat hagyott maga után.Már amennyire annak számított egy-egy rémséggel való interjú az ő munkájában.Egyedül az a tény nyugtatta,hogy a napokban az élelmiszerboltban gyanúsan méregette a kasszában lévő nő,a sörös üvegre pillantott,és megkérdezte,hogy elmúlt-e már tizennyolc.Elhesegette gondolatait,és próbálta fölmérni helyzetét,mennyire könnyű prédának bizonyult egy ilyen lány a sötét éjszakában.Agyában pedig azonnal megszólaltak a vészcsengők, ahogy egy éles férfi kiáltás hangja hasított végig a téren.Izmai görcsösen megrándultak,és érezte,hogy tarkóján,valamint kezén az összes pihe égnek áll.Bánta,hogy muszáj volt beilleszkednie a jó kislány szerepébe,Beth kérésére pedig nem hordta magával a 357-es Magnum Revolverét.Nyílvánvaló,hogy régi énjének egyetlen egy porszeme se illet az ártatlan kinézetű Aurélia Spancer újságírói kilétéhez.Fegyver tartására is csak a folyton feszélyezett viselkedése vette rá,sosem volt olyan naiv,hogy megelégedjen egy gázsprayvel,ami igazán nőies összképet kölcsönözött volna neki.Évekkel ezelőtt feladta a zűrös életét,igaz,az ingyen élés remekül jövedelmezett,amikor a hatalom édes ízét érezte,jobbnak látta cselekedni.Na igen a régi vasmarkú Aurélia.Mint egy kígyó átvedlette saját bőrét valami angyalira.Mindezek mellett ha egy parazita most lelte volna kedvét egy kis gyilkolásra,valószínüleg tehetetlen lett volna.Verekedni amúgy sem tudott,annak pedig még kisebb a valószínűsége,hogy nyertesen került volna ki egy mérkőzésből.Szinte érezte a halál jeges ujjait a torka köré tekeredni,nem gondolkodott futásnak eredt,már amennyire engedte cipője.Amikor pedig meglátta azt a koszos albérletet, ahol depózott, hihetetlen nyugalom töltötte el,sosem örült még ennyire annak a porfészeknek.Ez az egy dolog volt ami még kötötte a régi énjéhez,kívülről nem tűnt valami biztató épületnek,de a saját két szobás lakását annyi eleganciával tömte tele amennyivel csak tudta. Nem vágyott másra mint egy forró zuhany,és egy meleg kakaó,utána pedig a puha ágyára.Bepötyögte a kódot,az ajtó pedig kinyílt.Mrs.Graham a portás éppen távozni készült,bizonyára neki is lejárt a munkaideje.

-Jó estét Aurélia!-köszönt bájosan.-Itt volt a barátja,nagyszerű fiatalember.
Auréliában megállt az ütő,és érezte szétterjedni testében az adrenalint.Miféle barát??!Egészen megfagyott a gondolattól,hogy valaki a barátjának adta ki magát,és az ő szentélyébe merészkedett,biztosra vette,hogy járt valaki a lakásában.Jelen esetben jobbnak látta nem közölni az öreg hölggyel azt az apró bökkenőt,hogy egy idegent engedett be az ő saját fészkébe.
-Jobbat,Mrs.Graham!-felelte,majd egy apró mosolyt küldött az öreg nőnek.
-Az úr azt üzeni,hagyott magának egy meglepetést.
Auréliában ha lehet a pumpa még jobban felszökött,és megint tehetetlennek érezte magát.
-Rendben,köszönöm Mrs. Graham.-azzal intett a hölgynek,és kotorászni kezdett a kulcsa után,bár már az sem lepné meg ha valaki kirobbantotta volna az ajtaját a helyéről.Végülis lehet,hogy nincs is szüksége kulcsra.Remegve ugyan de a zárba csúsztatta a kulcsot,meg is lepődött,hogy zárva találta az ajtót,a portás szerint pedig az úr távozott,de amikor arra gondolt,hogy kapott egy üzenetet, mondjuk egy szép kis meglepetést,mi van ha belép,és felrobban az egész kóceráj?!Megrázta fejét.Oké Lia túl sok filmet nézel.Mi a csudát tett amiért az ég így bünteti őt?Bár volt egy tippe…A zár kattant,ő pedig lábával belendítette az ajtót,az pedig fájdalmasan a falnak csapódott,tehát nem volt robbanás sem lövés,az ajtó mögött pedig biztosan nem állt senki.Veszélyérzete ha lehet még jobban bekapcsolt,és valami belső hang azt suttogta meneküljön,mégsem mozdult csak ledermedve állt,és várt.Szinte átugrotta a küszöböt,és a falnak tapadt.De a konyha tiszta volt.Szemével pásztázta a szobát,valami elváltozás iránt,megakadt a tekintete az asztalon lévő cetlin,egészen biztosra vette,hogy nem ő hagyta ott.Rongálás nyoma nem volt,nem mintha így nem érezte volna magát éppen fenyegetve.Faltól falig haladt,és meggyőződött,hogy üres a lakása.Mégis minden idegszála várta a játék végét,hogy valaki kimásszon búvóhelyéről,és rászegezzen egy fegyvert.Nem történt semmi.A cetliért sétált.Rövid volt,és értelmetlen,de éppen elég ahhoz,hogy tudassa veled,hogy alárendelt személy vagy.

„Tudom ki vagy…”

Te jó ég miféle célzás ez?!Lehetséges,hogy valaki a régi Auréliát keresi.Mi van ha egy bérgyilkossal áll szemben?Nem…az kizárt,ha az lett volna bizonyára megvárja még hazaér, aztán elteszi láb alól.Túlságosan is fáradt volt,ahhoz,hogy ennek utánajárjon,úgysem tudna mást csinálni,mint ölbe tett kézzel várni.Önmagát pedig nem tudta volna pozitív hozzáállásra terelni.Akadt még az a lehetőség is,hogy újra szedi a sátorfáját,és menekül.Ha nem másért hát Janet miatt érdemes itt maradnia,ő volt az egyetlen ember akit igaz barátnak nevezhetett.Szerette Londont,itt volt a munkája,az élete.A telefonhoz ballagott,hogy meghallgassa a beérkezett üzeneteket.Miután a szerkezet,közölte,hogy nincs üzenete a fürdő felé ballagott,de előtte lehajigálta levetett ruháit az ágyra.Feszült idegeinek felettébb nyugtatónak bizonyult a forró zuhany,nem is akaródzott egy ideig kimászni alóla,de aztán a sors megint közbeszólt.Már másodjára tenyerelt valaki a csengőre, mire feleszmélt.A felismerés pedig gyorsan jött,nem a kaputelefon volt,valaki határozottan az ajtója előtt áll,és az a valaki tudta a belépő kódot.Maga köré csavarta törölközőjét,és a szekrényhez sietett.Elővette magnumját,megtöltötte,és kibiztosította.Éppen elég volt neki mára egy hívatlan vendég,nem várt senkit,cseppet sem akart kockáztatni.A nagy igyekezetbe leverte a kisszekrényen álló vázáját,ami ripityára tört.
-A rohadt…-ki nem mondott szitkai ott lebegtek körülötte,de nem volt ideje a vázával foglalkozni,az ajtóhoz lépdelt,elfordította a zárat,és ma már másodszorra vágta ki az ajtót.A revolver csöve pedig egy megilletődött arc felé figyelt.
-Hát így köszöntjük a régi barátokat?
Aurélia meglepődött,zavarában pedig visszahelyezte tokjába a fegyvert.
-Atlas…-ismerte fel a férfit,de valahogy mégis másnak találta.Holtsápadt volt,szemei karikásak voltak.Hulla jó belépő.Mélyen magában nevetett saját viccén.
-Minden vendéget így fogadsz?-kérdezte.
-Sosincs vendégem.-horkantott fel.-Főleg nem tizenegykor.Mit keresel itt Atlas?És mi a szart csináltál a kaputelefonnal?
-Lia,örülök,hogy szívből örömöd leled érkezésemnek,esetleg több lelkesedést kérhetek?!Bemehetnék végre?
-Gyere.-mondta,azzal arrébb állt,beterelte a férfit,és visszazárta az ajtót.-Mit csináltál a kaputelefonnal?
-Ja arról az ócskaságról beszélsz?Kitéptem a helyéről.-felelte,és megrándította vállát.
A lány tányér nagyságú szemekkel figyelte a fiú szekrényes alakját,suhanó mozgását,míg bele nem huppant a szemközti fotelbe.De a kérdés még mindig foglalkoztatta mit értett kitépés alatt?S ha eddig nem volt elég ok,hogy gyanúsítsa a férfit küllem elváltozásokkal,hát most egész biztosan rájött.Idegen volt a gondolat,de már tudta.Vámpír…Az istenit ki tette ezt vele?
-Miért érdekel ki tette?-kérdezte.
Meglepődött Atlas kérdésén,s egy pillanatra elmerült a fiú jeges szempárjába.
-Szállj ki a fejemből!
A férfi harsányan felnevetett,gúnyosan, mégis határozottan.
-Miért hagytad magad?-fakadt ki a lány.
-Ez olyan dolog amit te soha nem fogsz megérteni.Kaptam egy lehetőséget,és éltem vele,egyáltalán nem bántam meg.
-Azért megpróbálhatnád kifejteni…
-Sosem érezted még azt,hogy többre vágysz?Hatalmat kaptam Aurélia,ítélkezhetek mások élete felett,megtehetek dolgokat amiket régen álmomban sem gondoltam.Miután otthagytál ugyanúgy folytattam a rablásokat,a tévé a rádió,és az újságok is tele voltak a titokzatos tolvajlásokkal.Még csak a közelemben sem jártak,én pedig kezdtem beleunni.Aztán találkoztam Abigailel.Éppen rajtakapott amint kisétáltam egy ékszerüzletből.Nem rohant fejvesztve,és nem sikítozott a hatóságokért.Dühösnek kellett volna lennem,de volt valami a tekintetében, amitől nem ellenfélként néztem rá.Olyan volt számomra mint egy rejtvény,úgy gondoltam utánajárok.Végig követtem,aztán sikerült sarokba szorítani,jártas voltam az éjjeli lények körében,nem volt nehéz felismernem közelről mi is ő valójában.Nem bántott,pedig láttam a szemében a vérszomjat.Soha nem találkoztam még olyan vérszívóval, aki ennyire tudta volna magát kontrolárni.A bizalom már akkor kialakult köztünk, amikor megpillantottuk egymást.Halhatatlanságot kínált nekem,cserébe pedig csak azt kérte,hadd csatlakozhasson hozzám.
-Valóban igazad van,nem értelek.-felelte a lány.-Mit akarsz tőlem?
-Tudom,hogy engem okolsz mindenért,és úgy gondolom jogosan…
-Túl jól ismersz.
-Tehát igaz?
A lány bólíntott,mire Atlas elmosolyodott.
-És mond hol van most Abigail?
-Mögötted.-kacagott.

1.fejezet

Bocsánat kicsit rövidre sikeredett,legyen ez egy kis kóstoló,deremélem azért emészthető.Jó olvasást hozzá!;)

Fallen Angel

A helyiséget betöltő billentyűk zörgése egyre elviselhetetlenebbé vált,Aurélia szemei előtt pedig a fekete betűk kezdtek minél érdekesebb színben pompázni.Ha meg is próbált félrenézni az apró pöttyök az őrületbe kergették.Ebben a pillanatban mit nem adott volna egy saját,csendes kis irodának, ami csakis az övé.A "Strong"-nak dolgozott,mint újságíró.A lap a természetfeletti élőlényekkel foglalkozott.A lányt gyakorta rendelték ki egy-egy interjúra egy alakváltóhoz,a város fővámpírjáról,sőt a legutóbb még Lord Sinclairről,a mestermágusról is sikerült egy cikket készítenie.Beth a munkaadója este nyolcra követelte a kész szövegfájlt,házhoz rendelve,ennek ellenére még csak alig a felét írta meg.

*

Egy pár magassarkú ütemes koppanása hallatszott a padlózaton.Mintha egy pillanatra megszűnt volna dolgozni a nép és szemüket az ajtóra szegezték,szinte reménykedve,nehogy az öblös léptű Bethel találkozzon a tekintetük.Janet viharzott be,kezében két kávéval.Kész csoda,ha ez a tempó mellet marad még valami a poharakba.Janet tipikus modell alkat volt,úgy egyhetven magas lehetett,bőre sápadt,haja tűzvörös,ami most loknikban hullott vállára.Fehér inget,egy combközépig érő vörös szoknyát ,és egy hozzáillő magassarkút viselt.
-Lia,drágám meddig óhajtasz még a gép előtt görnyedni?Megfigyeléseim alapján már bő három órája el se mozdultál a helyedről.Tehát…talán tegnap megharapott az interjú alanyod,mert határozottan megszűntek az emberi szükségleteid?!-mondta,majd a kezében lévő poharakat letette az asztalra,és kezeit körbefonta mellei előtt.-Amúgy szia…
A szőke harsányan felkacagott.-Neked is szia,Janet.Elszaladt az idő,de nyolcra készen kell lennem ezzel a cikkel.-mosolyodott el,majd az egyik pohárért nyúlt.
-Éppen ezért jöttem,Beth küldött.Kérte,hogy toljad fel a seggedet a másodikra,hogy megnézd a saját fészked és a szárnyaid alá vedd azt az édes kis adoniszt.
Aurélia a kávé felét majdhogynem kiköpte.Fészket mondott?Tutira jól hallotta…saját irodát kap…
-Saját iroda?-kapta fel a fejét.
-És ami a legjobb,hogy a szomszédom leszel.-sikkantott fel a vörös majd a lány nyakába vetette magát.
A többi dolgozó mérges tekintettel méregette a lányt,s volt olyan ki egy pisszegést is megeresztett.
-Mi lesz akkor a cikkel?
-Haladékot kaptál holnapig.
Aurélia örömében feltapsolt.
Janet felsóhajtott.-Munka megszállott lettél szívi.Mikor is voltál utoljára valahol kikapcsolódni?
-Na de Janet nincs azzal semmi baj ha…-a lány mérges tekintete az övébe fúródott,ezáltal megakadályozta,hogy a szőke elterelhesse a témát.-Három hete.-felelte.
-Micsoda?!-sikított fel,mire megint csak dühös tekintetekkel találta magát szemben.-Jólvan megyünk már.-forgatta szemeit,majd karon ragadta a szőkét és a lift felé haladtak.
Már a liftben voltak,mikor Aurélia felszólalt.
-Milyen adoniszról hebegtél itt nekem?
-Óó hát Collinról.Hidd el megfogtad az isten lábát,komolyan féltékeny vagyok rád.Dögös és biztosan jó gyakornok.
-Hűű,és mivan Danielel?
-Mi lenne?Vakságot nem fogadtam.-kuncogott.

*

A szoba falai fűzöld színben ékeskedtek.Az ajtóval szemben egy cseresznyefából készült íróasztal,rajta egy laptoppal,előtte pedig egy gurulós bőr szék hevert.Az asztaltól jobbra egy szintén fekete és bőr kanapé állt,előtte pedig egy dohányzó asztal.A falon egy fekete-fehér olajfestmény volt található,melyen két angyal szerepelt.A férfi szárnyai feketék voltak,tekintete tengerkék,ellenben a nővel,kinek lénye teljes fehérségben tündökölt.
-Miss Spancer!
Aurélia ijedten hátraugrott.
-Jó napot Mrs.Hulbert.
A nő biccentett,majd leült a kanapéra,és megveregette a mellette lévő helyet.Aurélia kicsit belassulva,de rögtön oda sietett.
-Bizonyára Janet már beavatta a részletekbe,de szeretném,ha tőlem hallaná a kerek történetet.Az utóbbi számunkba,maga által megjelenített cikk remekül aratott.Az országos listán megelőztünk egy újabb sikeres magazint.Úgy gondoltam ideje feljebb lépnie a létrán,kedves.Mellesleg szereztem magának egy bájos gyakornokot.Holnap máris kezdhetnek és fel is kereshetik Samanta Winbowot,egy újabb cikk érdekében.
-Nagyon köszönöm,bár nem igazán tudom,mennyire fogok tudni helyt állni,egy gyakornok mégiscsak…
-Ugyan drágám,mint az egyszer egy.Elfogadja tehát?
A lány bólintott,majd megeresztett egy mosolyt.
-Nagyszerű,és természetesen a fizetését megemelem.
-Várjon Mrs. Hulbert!-kiáltott utána Aurélia,mert az már az ajtóból fordult vissza.-Miss Winbow,tudja…milyen…?
-Tegeződjünk, csak Beth.A hölgy Lykae.
A lány szemei kikerekedtek.Nem hiányzott neki más,mint egy dühöngő vérfarkas.Aurélia mindig is túl egyszerűen fogta fel az interjúkat,míg más elképedt,akárhányszor csak elmesélte mi dolga ,és istenigazából még az utóbbi lénnyel való találkozására is emlékezett.A Mr. kertelés nélkül kijelentette,hogy szívesen elmerítené a fogait Aurélia kecses nyakába.
-Rendben.-mosolygott.
-A kép pedig Collin ajándéka.-mutatott a nő az angyalos festményre.
A lány érezte,hogy egészen a lábujjáig elpirul,még csak nem is látta,máris ajándékot ad neki.Legközelebb már csak arra lett figyelmes hogy újra egyedül van a saját irodájában.